Hűűh. Jó rég írtam ide O-o" Vagy nem volt miről írjak, vagy időm nem volt xD El voltam foglalva álláskereséssel meg hasonló dolgokkal(ё_ё;) Végül június 1-jétől egy szállodában fogok dolgozni >w< Persze nem tudom hogy fogom bírni, mivel az még jóval vizsgaidőszak, na de majd csak lesz valami.
Na, de most ami miatt végül is blogot akartam írni az az, hogy találkoztam szombaton egy japán ismerősömmel(。・ω・。) Őt még mixin (japán facebook) ismertem meg, és mondta hogy akar jönni Magyarországra, és ha jó nekem akkor összefuthatnánk. 5 napot volt itt, ebből sajnos csak szombaton értem rá... Végül is úgy döntött hogy aznap Visegrádra szeretne menni, így mentem vele(`・∀・´) Reggel fél10-kor oda mentem a hotel elé ahol megszállt, aztán elmentünk a buszhoz. Mellesleg, kb. 4 órát aludhattam, elég későn feküdtem le... xD Angolul beszélgettünk nagyrészt, de voltak vicces pillanatok is XDD Kissé nehézkesen értettem meg az ő angolját, én meg próbáltam egyszerűbb szavakat használni, amiket meg tudtam azt japánul mondtam xD Kérdezte tőlem hogy a magyarok honnan tudják hogy ő japán, és nem kínai vagy koreai. Mondtam hogy fogalmam sincs, általában az összes ázsiait lekínaizzák... Megvettem a jegyeket a buszra, ott adott nekem omiyagét, pedig mondtam hogy nem kell semmi O-O Kaptam egy szép sakurás képeslapot, meg egy eredeti japán legyezőt(^―^) Képet is csináltam róla, akit érdekel az
itt megnézheti xP Útközben megnéztem a Magyarországról szóló könyvet amit Japánba vett még xD Olvasgattam fel belőle neki =D Mondjuk egyszer kiröhögött mert a チ katakanát folyton "mo"-nak olvastam T-T Nem tudom miért így rögzült az agyamba.. >< Én meg mondtam hogy mondja ki hogy "zsinagóga" erre, : "Dzsinagóga" XDDDDDDDD Akkor meg én röhögtem ki(* ̄∇ ̄) Sehogy sem tudta kiejteni a "zs"-t xDDD iPadján mutatott játékokat, azzal játszottunk, tiszta jó volt xD 1 óra alatt oda is értünk, ott a környéken mászkáltunk, ott bementünk a Mátyás Király Múzeumba, aztán volt valami előadás, sajna csak magyarul beszéltek, meg napon is ültünk, szal szépen leégtem mert én hülye nem kentem be magam semmivel, és aznap dőlt meg a meleg rekord, szóval örült a fejem :D A múzeumba volt egy disznó is, erre oda rohanta hozzá és elkezdtem neki hogy " Piggeeeeeeeehhhhhhhh!!!!*-*" Kicsit sem néztek hülyének XDDD Na de ezt később leírom hogy miért xD Utána elmentünk egy étterembe, mert mondta hogy magyaros kaját szeretni enni, én csak egy fagyi kelyhet ettem, mert nagyon nem voltam éhes... Sőt, egész nap csak azt ettem O-o Utána mondta hogy menjünk Esztergomba o-o Mondom, felőlem :D Miközben vártuk a buszt, odajött hozzánk egy idős bácsika és elkezdi " Du jú szpik inglis?" Mondtam neki hogy magyar én magyar vagyok xD Erre mondta hogy kérdezzem meg tőle hogy tanul-e önvédelmet...Mondom fogalmam sincs hogy van az angolul ( tudom, gáz vagyok xddd) aztán elkezdi neki hogy karate meg dzsiudzsicu meg dzsúdó ( direkt írom így, mielőtt valaki belémkötne :o ) szegény japó-t sajnáltam xDD Erre kérdezte a bácsika tőlem, hogy voltam-e már Japánba... Mondtam hogy sajnos nem, erre elkezdi : " Majd ha megnyerem a lottót, ki fogok menni Japánba!" Óóóókééé xD Aztán szerencsére jött a buszunk, ott ismét 1 órát buszoztunk, közbe mondta nekem hogy álmos, ezért aludni fog. Mondtam neki hogy hajrá, mert egy csomó kisgyerek felszállt és visongtak >< Elkezdtem nekik japánul hogy " Urusai" ( = kuss xdd ) ez nagyon tetszett neki, mert nagyon röhögött rajta xDD Na, de végül tényleg bealudt, és tök hamar o-o Mondta utána hogy mikor megy munkába, mindig alszik a vonaton :D Ott elmentünk a Bazilikába, tiszta szép ^-^ Egyszer már voltam ott az osztályommal kirándulni, de az nagyon rég volt .O. Szóval bejártuk Esztergomot is, olyan 5 körül felszálltunk buszra & 2 órát utaztunk vissza Pestig. Mondta hogy még meg szeretné nézni a Stadionokat, szóval elvittem oda, és tele volt emberrel... Nem is értettem hogy miért. 5 perc után egy fiú csoport ment el melletünk, és az egyik visszafordult és odajött hozzánk O-O Mondom dafuq ez mit akar xD Mondom mindenfélét, kicsit be volt cseccsintve, aztán mondta hogy the Prodigy koncert nekem meg O____________________O ilyen fejem lett.. Tisztára elfelejtettem T-T Én is akartam volna menni >o< Csávó meg mondta hogy mondjak el neki valamit ( már nem tudom pontosan mit ) és mondtam hogy ezt nem fogja megérteni ha angolul mondom, erre mondja hogy akkor mondjam japánul... mondtam 1 szót és azzal el is intéztem, szegény japán nem értette miről van szó xDDDDD Jó, igazából a többi nem annyira publikus ^^; XDDD Utána elmentünk a Gellért-hegyre, na mire odataláltam, az is érdekes volt xD De megoldottam !=D Nagy nehezen felmásztunk a tetejére ( mindketten rohadt fáradtak voltunk már) és ahogy mentünk fel rohadt sötét volt, és folyton mondtuk hogy "kurai, kurai,kowaii neee~" XDD Mikor feljutottunk leültem amíg fényképezett, addig nézegettem a képeket az iPadján xD Egyszercsak meg nézem és leült mellém egy japán család O-O Tiszta happy voltam :D Tök olyan volt mintha Japánba lettem volna XDDD Viszont nem mertem velük beszélni, pedig akartam volna :C Aztán ott voltunk vagy fél órát, utána jöttünk hazafele, metrón mondta hogy tök fura hogy a kapaszkodó csúszik, mert Japánba tökre nem ilyen xD Meg voltak ott hangoskodók, mondtam hogy én letagadom hogy magyar vagyok... :D Bementünk a ferenciek terénél egy boltba, vettünk innit, meg mondtam vettem neki túró rudit, és ízlett nekiψ(`∇´)ψ Meg voltam nálam pont egy db. negró, azt odaadtam neki, és mondta hogy az is ízlik, szóval vett olyat is xDDD Vettem kék Monstert 300 ft-ért(*ΦωΦ) Kb. éjfélre értem haza, nagyon fáradt voltam már... Másnapra be is lázasodtam, szóval nem tudtam vele találkozni, tehát rendesen se köszöntem el tőle :c Na mindegy xdd Most Helsinkibe ment XDD Ott is lesz egy hetet~ Jó volt ez a szombati nap(☆w☆) Mondta hogy legközelebb már ő mutatja meg nekem Tokyot ;DD Jó is lenne TwT Bár barátnőm apja bíztató híreket mondott nekem, azért nem akarom még elhíresztelni ezt, mert lehet hogy semmi sem lesz belőle ;__; Majd kiderül ^^
Na amúgy mostanában ha van egy kis szabadidőm mindig PewDiePie videóit nézem. Őt az Amnesia játékon keresztül ismertem meg, akkora forma ez az ember :D:D:D Miközben játszik ezzel a játékkal, vicces kommentárokat fűz hozzá amiken annyit tudok szakadni xDDD Mindig ha lát egy hordót akkor mondja hogy " BARRELS!!! I HATE 'EM!!!" Mivel a hordók mögött általában van valami amit fel kell szedni, meg elég gyanúsak szoktak lenni xDD Vannak szörnyek melyek elől menekülni kell, mert nem tudod őket legyőzni ( ez a játék lényege nagyjából) de tiszta ijesztőek ._. Én nem is merek ezze a játékkal egyedül játszani xDD Szóval elvileg ezen a héten Gaara átjön hozzám és együtt nyomatjuk majd xDD Erre közölte velem hogy ő le se merte tölteni, na mondom bazdmeg xD Na szóval a szörnyeket elnevezte bro-nak, és folyton megijesztik őt, Pewdie tök vicces fejeket vág XDDD Meg én nem is a szörnyektől ijedek meg igazán, hanem mikor meglát egy hordót akkor hirtelen mondja ideges hangon hogy"BARRELS" és ettől frászt kapok XDDD Meg vannak a katonák ( amik vasból vannak, fogalmam sincs hogy mi a nevük o.o) azoknak mindig leszedi a fejét és mondja hogy " I DON'T TRUST YOU" és eldobja a francba XDDD Utána van Mr. chair akivel mindig beszélget, és ha jön egy szörny akkor átvált chair módba hogy ne vegye észre.... legtöbbször nem válik be xDDD Meg vannak ilyen döglött disznók is, őket Piggeh-nek nevezte el, mindig elkezdi mozgatni ilyen lassan őket és mondta hogy " Jejj " de ilyen szekszuális hangon xDDD Emiatt örültem meg a múzeumba annak a disznónak xDD Na és a legfontosabb szereplő Stephanooooooooo ^o^ Ő egy kis arany bábu akit mindig magával visz ha megtalálja, és folyton beszélteti xDDD Nagyokat szoktam rajta röhögni x""DD Még van jópár dolog ami vicces, de ez most így nagy vonalakban ennyi :D Amúgy PewDie egy svéd fiú, és több100ezer subscriberje van, és meg is érdemli ^^ Ez a munkája hogy minden nap fel kell tölsön egy videót amiben egy játkot kommentál viccesen xD Jó kis munka, mi?;D 2x is megnyerte már a “King of the Web” címet~ Tisztára megszerettem őt, és mindig úgy beszélek itthon ahogy ő, tiszta vicces xDD Végig akarom nézni az összes videóját ami van, de mivel ma töltötte fel a 600. videóját, ezért ez eltart egy dbig. XDDD Na, jó sokat írtam, már leszakad a kezem T_T Úgyhogy baibaiii~ヽ(^-^ ) A végén pedig ajánlom ezt a videót tőle, vagy 20x megnéztem és mindig könnyeztem tőle annyira vicces, főleg mikor megijed és a gugliba rákeres cicás és kutyás képekre XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD